Home > > Egek Vándora, August 2, 2011

Egek Vándora, August 2, 2011

Üdvözlet a Föderációtól:

Márcsak hajszálnyira vagyunk a Közzététel eseményétől amely nagyon ígéretes és képes elvezetni a bejelentéshez amely félreérthetetlen lesz bolygótokon mindenki számára. Szemléljétek óvatosan ennek hatását ahogy kiárad(kihullámzik) a forrásból.

A Közzétételi eseményt a megfelelő forgatókönyv szerint kívánjuk elrendezni bolygótokon. A “Nagy Bejelentés” után lesz néhány napos időszak (egy héten keresztül) amikor kissé más lesz a hivatalos téma. Ezalatt a rövid idő alatt hatalmas félelmet és félreértést terjeszthetnek el.Ebben az időben mindannyiótokat ismét megkérünk hogy vegyétek ki a részeteket és tartsátok fenn az egyensúlyérzéketeket és nyugalmatokat és csepegtesséteg például mindazokba, akik valamiért pánikolnak. Amikor a hivatalos csatornák közvetítik az információ biteket és darabokat ezen időkereten belül semmi egyéb hatást nem lesz feloldva. Mindamellett nem áll meg a media és mások spekulációja, találgatások és a félelemkeltés. A kezdeti bejelentés tisztázza, hogy nincs ellenséges szándék, de azoknak akik felélénkíthetik a spekuláción alapuló félelmeket nehéz dolguk lesz.

A bejelentés utáni rövid időszakban az idő fennt lesz tartva a találkozókra a Federáció képviselőivel a világ vezetői számára. Nagy odafigyeléssel kiválasztottuk a csoportot, akik az első nyílt kapcsolatot felveszik veletek.Remélhetőleg ez a csoport eloszlatja a sok félelmet amit az emberekben van a mi létezésünkkel kapcsolatban, és hogy a motivációnk és a technológiánk hogyan kapcsolódik a biztonságotokhoz. Nem lesz tiltott téma, nem tartunk titkot, nincs hátsó gondolat. Egyszerűen csak azt kívánjuk, hogy mindannyian hozzáférjetek az igazsághoz, hogy kik vagyunk mi.

Nyilvánvalóan az Első Kapcsolatfelvételi csoport emberi megjelenés lesz amely a legkevesebb lelki és mentális hatással van a fajotokra. Csak később, amikor a legtöbb ember elfogadja a megjelenésünket és a szándékunkat, akkor jönnek a különböző megjelenési formáink. Egyelőre nincs időpontja a Második Kapcsolat felvételének. Inkább felmérjük a reakciótokat az Első Kapcsolatfelvétekor mielőtt eldöntjük, hogy mikor a legmegfelelőbb a következő megjelenésünk.

Valószínűleg az Első Kapcsolatfelvétel után felfedjük és fokozatosan lehetővé tesszük számotokra hogy tanúsítsátok hajóink létezését sokkal nyíltabb és leplezetlenebb módon. Ezek a felfedések kezdetben először nagy távolságra fognak megtörténni de semmi nehezen megfogható nem szükséges hogy elkerüljük az Illuminati által megkísérelt megalázást. Ezen kezdeti felfedésekben egyre közelebb jönnek a “repülő nézelődők”és attól függően, hogy hogyan reagáltok és milyen a lelki állapototok felfedhetünk néhányat az űr flottáinkból. Ez a döntés kizárólag a fejlődésetektől függ( azon alapul), nagyon elővigyázatosak vagyunk, hiszen Hollywood úgy programozta az elméteket , hogy ekkora számú hajó megjelenését az ellenséges szándékkal kössétek össze.

Egyszer a kezdeti kapcsolatok teljesek lesznek, és elkezdünk szépen lassan lejönni, de nem a vezetőitekhez, hanem a tömegekhez, ahogy ti, úgy a mi kívánságunk szerint is a legtöbbetekkel felvenni a kapcsolatot. Ott fogunk először lejönni, ahol a legnagyobb várakozással üdvözölnek minket, a többiek, akik bizonytalanabbak, szkeptikusabbak ők biztosnágos távolságból figyelhetnek és jegyzeteket készíthetnek arról, hogy mi történik. Azután beszállásra invitálunk Titeket, hogy megnézzétek a technológiánkat, bármely kérdésről választ kapjatok – senki sem lesz meggátolva – és általában mulatozunk közös barátságunkban.

Ahogy a további dolgok kibontakoznak a vezetőitekkel és ahogy a tervek már megmutatkoznak előttetek, gazdasági,legális és szociális téren és elfoglalja a helyét, a mi megjelenésünk látható lesz több megszokott helyen és terjeszteni kezdjük az igazságot ezekről az időkről és azt, hogy ez mit is jelent az emberi fajnak és a Mennybemeneteli folyamatot. Ez a mi igazi célunk veletek, kibontakoztatni a kapcsolatunkat mint természetes következményt.

Ez az információ nyomasztó lesz néhányatoknak, örömteli másoknak, érthetetlen egyeseknek. Az igazság ezen a skálán a katatóniához közeli állapotba kerít néhányatokat ahogy próbáljátok kiválogatni mi is történt. Természetesen támogatunk mindenkit akinek szüksége van rendbe hozni akár spirituálisan, mentálisan vagy érzelmileg. Segítségünk szabadon adott Örömmel és Szeretettel.

Azért adjuk ezt az információt nektek, hogy eszerint készülhessetek fel. Amikor eljön az idő, a dolgok nagyon gyorsan változnak és azt kívánjuk, hogy annyira legyetek felkészültek, amennyire csak tudtok. Ahogy a katonák a háborús időkben, annyira felkészültek lehettek amennyire lehetséges, de sohasem lehettek igazán készen az eseményekre amikor azok kibontakoznak. Mi itt állunk készen, hogy vezessünk Titeket Szeretetben és mély csodálatban, kedves testvéreink.

Legyetek békében.

Forrás:Galacticchannelings.com

Magyar fordítás: Angel38



Share |

Would you like to comment on this message? Send us an e-mail! If we find it appropriate, we will place it under this message.
If you would like to receive an e-mail from us when there's a new message from Egek Vándora,
please let us know and we'll add you to our mailing list.


First Contact Radio

Every Monday night from 8 to 8:55 pm
channelings and related matters are being discussed on First Contact Radio.
The show is hosted by Dutch lightworker Maarten Horst and is presented in English.