Home > > Sheldan Nidle - February 22, 2011

February 22, 2011

10 Ben, 11 Zac, 7 Ik

Selamat Jarin! Folytatni jövünk megbeszélésünket a világotokon történő átalakulásokról. Földi szövetségeseink tovább nyomulnak előre terveikkel, hogy egy új és nagyon szükséges pénzügyi rendszert hozzanak elő globális társadalmatok számára. Ezek a világszintű változások egy olyan valódi kemény-valután alapulnak, mely hat pénznemet ölel fel. Felügyeltük a bolygótok speciális pontjain történt arany és ezüstraktárak felállítását, melyek a következő két célt szolgálják: az első, hogy stabilizálják globális pénznemeiteket, és lehetővé tegyék egy gyökeresen más szabálykészlet bevezetését, mely a nemzetközi bankügyintézést fogja rendszabályozni. A második, hogy a speciális elhelyezése ezeknek, Gaia lényeges energia-pontjait is támogatja az ő legsebezhetőbb pontjainál a világ rácshálózatán. A legtöbb nemzet, mely részt vett ezen összetett tárgyalásokon, végül elkötelezettjévé vált ezen terveknek. Most folyik néhány olyan szervezési eljárás, mely a különféle gondviselő kormányok beiktatásával volt kapcsolatban. Ezek a megbeszélések az utolsó stádiumban vannak, és arra lehet számítani, hogy épp most fejeződnek be. Számos kulcsszerepet betöltő nemzet már megállapodásra jutott az új nemzetközi kormányegyezmény bejelentésének tartalmát illetően.

Közben, mi tárgyalást folytatunk számos kormánnyal és Földi szövetségeseinkkel, a jelenlétünk hivatalos bejelentésének tekintetében. Ezen ideiglenes kormányok felállásának első hónapjában szándékozunk hivatalosan előlépni. Néhányuk ezt a második hónap közepére akarja halasztani. Erősen úgy érezzük, hogy a felfedést olyan gyorsan kell megtenni, amennyire csak lehet, mivel a kezdeti bejelentéseknek meg van az az esélye, hogy befuccsoljanak és a beiktatási eljárások leálljanak. Ez egy kéthetes időbeosztáson van, és Földi szövetségeseink szerint még mindig sokan nem értenek egyet. A sötét összeesküvés okozta megszakításokra fokozottan felügyelni kell, mielőtt a felfedés megtörténik. Úgy hisszük létfontosságú, hogy az új technológiákat, melyek már léteznek világotokon, vagy amik általunk lesznek felfedve, előzetesen nyilvánosan közismertté kell tenni, mivel ez nagyban megváltoztatja azt, ahogyan reagálni fogtok ezekre a kezdeti felfedésekre. Ugyanakkor az új rezsimek is határozott bizonyítékot igényelnek azzal kapcsolatban, hogy az alattuk létrehozott világ teljesen más lesz bármely korábbinál. A meghökkentő új technológiák teljes felfedése és bejelentése egy nyerő helyzetet eredményez!

Az új politikák és felfedések megmutatják mindenki számára, hogy a világ melyben éltek, drámai módon és előnyösebbre változott. Ez állítja fel a színterét a teljes tudatosságba vezető utazásotok végső fázisáról szóló bejelentésünknek. A híradásainknak ily módon bátorítóaknak kell lenniük, és előnyös fénybe kell helyezniük, hogy mi is áll a Föld emberisége előtt. Egy másik időszerű plusz az Agarthai Belső-Földi családotok hivatalos bemutatása, mely igazán megvilágosító kapcsolathoz vezet közöttetek, mindannak tekintetében, ami most hirtelen megtörténik veletek és körülöttetek. Egyéni felemelkedésetek egy egyedülálló folyamat mindannyiótok számára, azzal a genetikai és epigenetikai szekvenciával együtt, melyek utolérhetetlen módon vagytok. A felemelkedés egy olyan folyamat, melyben még azelőtt megállapodtatok, mielőtt ebbe a valóságba inkarnálódtatok, és a Mennyország engedélyezte számunkra, hogy segítsünk ebben a műveletben, és létrehozzuk a Fénykamrákat, melyek be fogják teljesíteni a teljes tudatosságba való ugrásotokat. A Mennyország vezeti felemelkedésetek minden egyes lépését, és ő jelölte ki az angyalokat, akik segítenek nektek. Ez az eljárás egy olyan időbeosztáson van, mely gyorsan elérkezik ahhoz a ponthoz, ahol a különféle tényeket ismertté kell tenni számotokra.

A napirenden először annak ténye van, hogy az egész globális népességet informálni kell a javában folyamatban lévő felemelkedésről. Másodsorban, egy hivatalos időbeosztásra van szükségetek, és konkrét jelekre, hogy ez történik, és nincs megállás amíg mindegyikőtök teljes tudatosságú nem lesz. Harmadsorban, képesnek kell lennetek együtt megértenetek, hogy hogyan fog ez végbemenni, és meg kell bizonyosodnotok róla, hogy az eljárás biztonságos és csak mérhetetlenül jótékony eredménye lehet. Itt jön be a mi technológiánk bejelentése. Be tudjuk mutatni, hogy mibe is keveredtetek, és aztán különféle túrákra vihetünk titeket, hogy megmutassuk hol is van az, ahol mindez meg fog történni. Élő világotok Gaia azt akarja, hogy teljesen megértsétek mi áll előttetek. Továbbá a közelgő átmeneti periódus be fog gyorsulni, és a legjobb időtöltés az lesz, hogy tanítanak titeket, és hozzászoktatnak ahhoz a csodás átalakuláshoz, amin át fogtok menni. A mi technológiánk nem csak demonstrál, hanem lehetővé is tesz számotokra minden olyan tapasztalatot, amiről beszélünk, és ez alaposan enyhítheti bármely aggályotokat az eljárással kapcsolatban.

A teljes tudatosságba való felemelkedéseteket a Mennyország már 900.000 évvel ezelőtt megjósolta nektek. Az őseitek közel 900.000 évvel ezelőtt érkeztek ebbe a birodalomba, és az első gyarmatotok egy egyesült felszíni világ volt és egy Belső Földi kolónia, melyet Gaia és az ő Sprituális Hierarchiája hagyott jóvá. Atlantisz leánykolóniája volt valójában az utolsó megalapított földi kolónia. Ez általában felszíni kolónia volt, míg a Belső földön nagy kristályvárosokat építettek, és zavartalan béke uralkodott 800.000 éven keresztül. Atlantisz megalapítása volt az első alkalom, hogy emberi lázadó csoportok lehetőséget kaptak, hogy összegyűljenek és saját régiót alakítsanak ahelyett, hogy szétszóródnának a különféle lakosok között. Titokban az Atlantisziaknak volt egy teljesen más tervük; teljesen elszánták magukat, hogy a bolygó jövőbeli uralkodóivá válnak. Ennek a hatalomátvételnek a lehetősége először akkor vált láthatóvá, amikor a Lemúriai tanács különálló közigazgatásokat állított fel minden felszíni kolóniában, nagyjából 50.000 évvel ezelőtt.

Kb. 25.000 évvel ezelőtt, Atlantisz alattomos tervei kezdtek gyümölcsözni, olyan korrupt kísérletekhez vezetve, amik létrehozták azt a környezetet, mely halálukhoz vezetett. Aztán 13.000 évvel ezelőtt, ebben a hanyatlási szituációban, azzal a céllal, hogy életben maradjatok, nagyban függőségi helyzetbe kerültetek az itt maradt földön kívüliekkel, akiket most Anunnaki-ként ismertek, ez az ő Sumér nevük. Az akkoriban még Sötét lények ezen csoportja harcokkal teli háborúk, gyűlölet, vallás, és szűkölködés világába taszított titeket, és mégis megtanultatok életben maradni a félelem és küzdelem ezen világában. Most elértétek azt a pontot, ahol mindez a sors megváltozik. Képessé váltatok előhívni az epigenetikátokban letárolt bölcsességet, mely mikor az felemelkedési folyamattal párosul, ezen galaxis Anchara korábbi sötét gyermekei által elfoglalt hatalmas régióinak egy felettébb csodálatos prototípusává változtat titeket.

Ez a sorsotok a legfontosabb a Galaktikus Föderációnak. A sok nép, mely korábban szemben állt velünk, most alig várja a teljes tudatosságba való visszatéréseteket. Tapsolunk, hogy vettétek a sok akadályt visszatérésetek útján, és a galaxis nagyon elégedett, hogy beteljesítitek Lord Surea rendelkezéseit, és a szorgalom miatt, melyet mutattok a végső nagy célotok előkészítésében. Itt vagyunk, hogy segítsünk nektek, és később vezetőitekként tevékenykedjünk. Mint azt sokszor mondtuk azelőtt, legyetek tudatában, hogy segíteni jövünk, és biztosítani sikereteket. A sötét összeesküvésetek továbbra is ellenáll az elkerülhetetlennek, de ez a szerepük erejét veszti. Ennek az első kapcsolatfelvételi csapatnak a tagjai azon vannak, hogy megteremtsék azon körülményeket, melyek beteljesítik utazásotokat. Akkor örvendezve üdvözölhetünk titeket sorainkban.

Gaia egy felettébb létfontosságú entitás! Ő tartalmazza magában azokat az energiákat, melyek ezt a galaxist formálták 20 milliárd évvel ezelőtt. Akkoriban, mi egyszerűen isteni Szellemek voltunk, akik készen álltunk megtenni utazásunkat abban a végtelen formájú egyedülállóságban, ami a fizikaiság. Számos formában és sűrűségben érkeztünk ide mindannyian, és azóta bontakozik ki örömben és dicsőségben az isteni terv ezen birodalmakban. Ez a hosszadalmas és bonyolult odüsszeia több ezer olyan könyvben van lejegyezve, mely megtalálható szerte az emberi csillag-nemzetekben, és ezek egyike a Szíriuszi "Megértés Könyve". Ez egy népnek a Vegáról a Szíriusz B-re (Akonawei-re) való költözéséről beszél, több mint 4 millió évvel ezelőtt. Ezek az elbeszélések át lesznek adva nektek, amikor az Agarthaiak megteszik saját bejelentéseiket.

Ma arról a haladásról beszéltünk, mely a teljes tudatosságba való visszatérésetekben történt. Az első kapcsolatfelvétel csupán egyike ezen művelet végső lépéseinek. Eljövünk, hogy találkozzunk veletek, és üdvözöljük unokatestvéreinket, és ünnepeljük győzelmünket a sötétség felett! Az öröm ezen ideje nagyon közel van! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)


Website: Planetary Activation Organization
Fordítás: FÖLDI MENNYORSZÁG


Share |

Would you like to comment on this message? Send us an e-mail! If we find it appropriate, we will place it under this message.
If you would like to receive an e-mail from us when there's a new message from Sheldan Nidle,
please let us know and we'll add you to our mailing list.