Home > > SaLuSa - October 15, 2013.

SaLuSa – 2013.  október 15.

MADAD közvetítése

Látjuk, milyen gyorsan fejlődtök felfelé és készen álltok az Új felé fordulni, mert a magasabb valóságok hívó szava nagyon erőteljes, és a szándékotokra való összpontosítással még erőteljesebbé válik, mint korábban valaha. Most nagyon fontos, hogy a testetekre hallgassatok és sok pihenési időszakot iktassatok be, mert a fizikai változások még mindig zajlanak a mostani valóságotok idejében. És ha ez a folyamat most fel is gyorsul, a változások nem következhetnek be mind egyszerre, mert még mindig részét kell képeznetek a régi valóságotoknak és közben meg kell osztanotok másokkal folyamatosan növekvő FÉNYETEKET. De arról is szeretnénk biztosítani benneteket, hogy a változások egyáltalán nem ’lassan’ történnek, és tudjuk, hogy ti is érzitek minden nappal, ahogyan változtok. Legyetek egyszerűen tudatában a ténynek, hogy a változások pontosan olyan tempóban zajlanak, amire köztetek mindenkinek szüksége van, és azok, akik az új valóságba való ’átmenetellel’ az Elsők között lesznek, ezt nagyobb biztossággal tudják, mert egyenes úton haladnak élettervük megvalósításában, megállás nélkül vagy a régihez való ragaszkodás nélkül, ami egyszerűen már nem vonzó számukra.


Tudjuk, nem egyszerű számotokra, hogy másoknak elmagyarázzátok, már nem éreztek szükséget olyan dolgok megtételére, ami korábban még szórakoztatónak és lazítónak hatott – most azonban egyszerűen csak ’elmúlt’ érzéseket kelt bennetek. Akik tudatában vannak a változásoknak, ezt érteni fogják, - és a többiek, akik az egész emberiség és bolygó nagy átalakulását eddig még tagadni szeretnék, nem akarják a ti magyarázataitokat elfogadni, hanem a sértettség és a harag érzését fogják veletek szemben érezni; és ekkor rajtatok a sor, hogy megvilágítsátok számukra, bennetek ilyen érzelmek már nincsenek jelen és szeretetteljes érzelmekkel viseltettek irántuk – azzal a képességgel, hogy megértitek érzéseiket. Tudjuk, hogy egyesek köztetek már rájöttek arra, hogy az egyetlen út az erre való reagálásban rejlik, mert azok, akik még mélyen az alacsony rezgésekben ragadtak, a ti családotok tagjai és nem akármilyen barátok, akikkel nem kell szükségszerűen újra találkozni, ha nem akarjátok. Ez a ti mostani életeteket megelőző döntéseteknek megfelelő; mert tudtátok, hogy ez a lecke nagyban segíteni fog további fejlődésetekben.


Ha elértek arra a pontra, amikor minden érzékszervetekkel lépesek vagytok észlelni a magasabb valóságot és átérzitek azt, akkor a megértő képességetek terén is nagy változást fogtok tapasztalni. Elmétek képes lesz minden rendelkezésre álló információt feldolgozni, és a teljes tapasztalásotokra egy magasabb felismerésből tekintetek le és még több ’értelmet’ fogtok találni benne, mint az eddig lehetséges volt. Tudni fogjátok, hogy ezt a tapasztalást hogyan használhatjátok fel a további fejlődésetek során, mert ekkor semmiféle szomorúság és düh nem blokkolhatja cselekedeteiteket, ahogy ez még az alacsonyabb szintek esetében volt. Teljes cselekedetetek ezen a megértési képességen fog nyugodni, és olyan tapasztalatokhoz vonzódtok majd, ami lehetővé teszi számotokra bölcsességetek alkalmazását, amire a korábbi tapasztalataitok során tettetek szert. Engedjétek, hogy ez a tudás elfoglalhassa helyét, mert minden lélek, akikkel a magasabb valóságokban találkoztok, bölcsességeteket szintén hasznosnak fogják találni. Ne feledjétek, Mind Egyek vagyunk, - és Mindannyian a Minden Létező Magasabb Megértése felé törekszünk, - és a ti tudástok is ennek részét képezi.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és ismételten azt kérem tőletek, hogy teljességgel bízzatok önmagatokban, mindenben, amit tesztek; mert a nagyobb önbizalom megerősíti szándékaitokat, és ez lehetővé teszi számotokra, hogy a még szükséges előkészületekre koncentráljatok. Érezzétek energiátokat, mert az mindenkor jelen van és segít számotokra a ’Most’ megfelelő időpontjában elérni a magasabb valóságotokat.

Csatornázta: MADAD
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://salusathroughfaithandhope.blogspot.pt/2013/10/english-salusa-15102013.html


Dear readers,
If you would like to help translate messages from SaLuSa into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.



Share |