Home > > Blossom Goodchild - January 5, 2013

 January 5, 2013

Fény Galaktikus Föderációja / 2013. január 5.

Blossom Goodchild közvetítése

Blossom: Nos, ismét itt vagyok! Olyan gyorsan repülnek a napok! Mivel kezdenétek ma? Személy szerint én bizonytalan vagyok abban, hogy miről kellene ma beszélgetnünk. Beszéltünk már a SZERETET-ről és úgy gondolom, hogy továbbra is kellene róla beszélnünk. Minden egy kicsit furcsának tűnik azzal kapcsolatban, hogy hová megyünk innen és mi a küldetésünk.

Fény Galaktikus Föderációja: Örömmel jelentenénk ki egész tisztán, hogy a küldetésünk az, hogy segítsünk nektek megérteni, kik vagytok! Ennek van egy hullámhatása a Föld magasabb szintre emelésében, mely által MINDANNYIAN MEGTUDJÁTOK MAJD, HOGY AZ ÉLET…AZ ÉLET A MAGA TELJES DICSŐSÉGÉBEN…sokkal jobban javul, mint amennyire jelenleg gondoljátok, hogy javulhat.

Láttuk, hogy az energiák megcsappantak az időtök utóbbi néhány hetében. Néhányatoknak szüksége volt arra, hogy biztonságos „helyre” húzódjon. Szükségük van arra, hogy egy takarót tegyenek a fejükre és soha többé ne jöjjenek elő…olyan erős volt a csalódottságuk amiatt, hogy „semmi” sem történt azon a napon, amire annyira összpontosították az ’életüket’. Mások önmaguk minden elvárását meghaladták és ÚJ FÖLDET tapasztalnak meg.

ŐK azok, önmaguk, akik önmaguk következő fejezetére LÉPTEK és oly sok örömöt és csodát kapnak a gondolat minden egyes pillanatában.

És ott vannak azok is…úgy mondanánk, hogy…akik olyanok, mint te, Blossom… akik a kettő között vannak!

Látjátok, legdrágábbjaink, hogy… EZ AZ ÁTVÁLTOZÁS MENNYIRE A TI SAJÁT UTAZÁSOTOK?

De ez sokkal inkább egy globális, általános VALAKI!

Valóban így van! De minden egyes személy ’aprósága’ építi fel azt, hogy az egész megforduljon…megváltozzon!

Mi csupán a felemelkedésre vágyunk! Tudjuk, hogy sokan MINKET okolnak a saját haragukért…a csalódott nézőpontjukért! MINDEN reményüket és BIZALMUKAT BELÉNK helyezték. A mi perspektívánkból semmi sem változtatott irányt abból, amit mi mondtunk. MINDEN, amit átadtunk nektek, a Legnagyobb Tudatunkból jött, melyben benne van, hogy mi van/mi lehet/mi lesz.

Nem mondtuk nektek, hogy ’Várjátok a váratlant?’ És most az érkezett, amire nem is számítottatok… mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy HOGYAN DÖNTENEK arról, hogy elfogadják azt, AMI VAN!

Mélyen a LÉNYETEKBEN van legdrágábbjaink, hogy meg tudjátok találni az IGAZSÁGÁT annak, ami megtörtént. Hiszen azt mondjuk nektek… valami NAGY DOLOG történt azon a napon, melyre oly sokan támaszkodtatok!

Amikor valaki megízleli a legpompásabb süteményt…sok összetevő határozza meg az ízt. De…melyik az, amely talán annyira mássá teszi a süteményt? Egy összetevő, melyet mások nem használtak korábban. Egy, mely korábban nem volt ’a keverékben’. A mi IGAZSÁGUNK alapján azt mondjuk nektek… hogy kaptatok egy új összetevőt a ’keveréketekbe’. Néhányan egyszerűen nincsenek ennek tudatában, mivel nem látták, hogy ezt hozzáadták. Igen…a sütemény finom… de mindig is az volt! Néhányan jelenleg visszautasítják azt, hogy azt gondolják, hogy ez a hozzáadott összetevő annyira átható! Úgy döntenek, hogy ez egyáltalán nincs ott.

De…vannak olyanok, akik TUDJÁK! Nem látták azt, ahogy az összetevőt beletették… De megengedik maguknak, hogy elfogadják A TÉNYT, hogy valami ÚJ lett hozzáadva. És ez az a ’valami’, ami AZ ELTÉRÉST OKOZZA. OLYAN NAGYON ELTÉRŐ a korábbitól! Amint ezt a süteményt megeszitek és megemésztitek…azután a valódi hatása fog elkezdeni ragyogni. Legyetek türelmesek magatokhoz legdrágábbjaink! Minden a megfelelő időben van!

Mmmmm! Nem gondolom, hogy ez az utóbbi kijelentés nem fog sokaknak tetszeni!

De azt javasolnánk, hogy annak az IGAZSÁGÁT nézze mindenki!

Türelmesnek lenni valami olyan, amit mi itt lent úgy ÉRZÜNK, hogy sokat tettünk… és hogy néhányan elvesztették az akaratukat a folytatáshoz.

Folytatni mit?

Folytatni a hitet!

Miben?

Bennetek!

De mi nem népszerűségi okokból vagyunk itt, legdrágábbjaink! Azok, akiknek a türelme véget ért és a folyamat során eldöntötték, hogy nincs szükségük ránk egyszerűen úgy döntenek, hogy másik ösvényre lépnek jelen pillanatban.

Igen…Értem! …. de biztosan több embert akarnak, hogy elforduljanak az üzeneteitektől ellentétben azzal, hogy azok annyira áthatók voltak egyszer…

Blossom!... nem lényeg nekünk, hogy mások hogyan döntenek és hogyan járják végig az útjukat! Minden, amire vágyunk az, hogy találják meg a SZERETET-et önmagukban annak érdekében, hogy egy olyan világot alkossanak, amiben mindenki élni vágy. Nem tudjuk mások ambícióit és álmait ’a hátunkra venni’ és várni, hogy mindig ’úgy csinálják, ahogy mi’. Természetesen nem döntenénk így!

Arra vágyunk, hogy egy lélek találja meg a saját IGAZSÁGÁT bármin keresztül, ami csak ’hajtja a hajóját’.

De…biztosan… fontos, hogy egyre többen és többen forduljanak felétek!?

Miért?

Mert akkor sokkal könnyebben tudjuk megvalósítani az egységünket… és sokkal gyorsabban!

De… amit mi teszünk az… az, amit mi teszünk.

Ugyanúgy te úgy döntesz, hogy továbbra is kommunikálsz velünk… mi továbbra is kommunikálunk veled… mivel úgy ÉREZZÜK, hogy ez az egész tekintetében hasznos… az emberiség felemelkedése szempontjából és valójában a bolygótok felemelkedésének szemszögéből is. Nem tudjuk semmi eredményét kontrollálni. Minden ember a saját következményeit felügyeli. Ez az ÚJ ÚT egyre és egyre nyilvánvalóbbá fog válni mindenki számára amint megengedik önmaguknak, hogy az ÚJ ENERGIÁKKAL áramoljanak.

Néhányan úgy ÉREZHETIK, hogy ez a VÁLTOZÁS…. a Megvilágosodás e formája csupán egy kiválasztott néhány emberrel történt meg. Azt mondjuk, hogy ez nem így volt! Azt mondanánk, hogy mindenki… függetlenül attól, hogy a saját utazásának melyik állomásán/állomásában van…. NAGYOBB FÉNYenergiát kapott a LÉNYÉBEN.

Csupán az, hogy az nem úgy történt, ahogyan ’vártátok’, még nem jelenti azt, hogy nem történt meg. De amíg valaki teljes mértékben meg tudja különböztetni a régit az újtól… kevés időt fog szánni arra, hogy az új valóságot felfedezze. De… meg fogja tenni.

Apránként fel fogjátok fedezni a megjelenő, finom különbözőségeket. Fel fogjátok fedezni, hogy többé nem vagytok érdekeltek jelentéktelen dolgokban, melyek korábban felemésztettek benneteket. ÉRZITEK a nagyobb képet…egyszerűen az által, hogy alkalmazkodtok az ÉRZÉSHEZ,… a TUDÁSHOZ…. hogy egy VÁLTOZÁS történt…bennetek. Önmagatokon belül.

A ’látás’ és az ’értés’ egy kombinációja jelenik meg, mely elvisz benneteket a ’Béke’ egy helyére.

Azok számára, akik oly keserűen csalódottak voltak… valóban kiábrándultak… továbbra is fenntartjuk, hogy a ’járőreink’ megkeressék őket és a lelkük számára felemelkedést ajánljanak fel. Az ő rémületük teljesen ideiglenes… mivel azok, akik MEGISMERTÉK A FÉNYT, nem tudnak elfordulni tőle…soha többé.

Amit a legfontosabb dolognak tartunk az nem az, hogy arra vágytok, hogy ’egyesüljetek velünk’…. , bár hezitáció nélkül azt mondjuk, hogy ez eljön, amikor minden a helyén lesz.

Amire vágyunk az, hogy nyissátok meg a szíveteket egy Nagyobb Tudatosságnak arról, AMI VAN! Hiszen azon tudatosságon belül felfedezitek azt, hogy KIK VAGYTOK! Ha ez egyszer megesik, többé nem lesz szükségünk semmit mondani az utazásotok emelése érdekében…. mivel minden tudás az ujjbegyetekben lesz.

Oké…. az utazásokról beszélve…. Egy kis dolgot szeretnék felhozni. Tavaly említettem azt, hogy Angliába megyek az anyukámat meglátogatni szinte 9 év után először. Azt fűztétek hozzá, hogy akkor (február volt) talán nem lesz szükség arra sem, hogy jegyet vegyek. Ezt egy kis viccelődés volt, de…tisztán…nyilvánvaló, hogy nem vagyunk közel sem ahhoz a fejlett személyszállításhoz! Tehát…ez összezavar engem, hogy miért mondtátok ezt?... minden tisztelettel… megkérdőjelezi a veletek való munkám ’minőségét’. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit válaszoltok rá!

Legdrágább Blossom! Annyira tiszteletben tartjuk az IGAZSÁG iránti vágyadat! Abban az időben, amikor erről beszéltünk fontosnak tartottuk azt, hogy az ÚJ UTAK maradjanak szem előtt. Mondhatnánk itt… hogy ha visszaemlékezünk, akkor mi nem mondtuk, hogy határozottan erről lesz szó. Azt hitted?

Nem!

Akkor amit hittél, azt te hoztad létre! Tudjuk, hogy nem győztünk meg a válaszunkkal.

Ne értsetek félre! Én vagyok az első számú rajongója a ’gondolat által teremtett valóságnak’… De számomra…. Nem láttam az időkeretben megtörténni… feltételezve, hogy a teleportálásról beszélünk.

Kíváncsiak vagyunk akkor arra, hogy hányan ÉREZTÉK ugyanazt, amit te! Hányan gondolták, hogy ’nos, én kétlem…de várjuk ki és lássuk!’

Hmmm! Kezdem ÉREZNI, hogy hová megy ez az egész.

FELFELÉ! Nem látod, hogy NEM RAJTUNK ÁLL, hogy ezeket a dolgokat véghezvigyük?... RAJTATOK ÁLL!

Úgy értitek, hogy a ’teleportálás’ gondolatát teremtsük meg az elménkben?

Pontosan! De nem arról van szó, hogy várjátok, hogy jöjjünk és megmutassuk, hogy kell csinálni?

Nos, igen… nem tudok olyan jól még biciklizni sem!

Ebben a témában tartsatok velünk, mivel fontos! IGEN….halvány kétség sem férhet ahhoz, hogy meg vannak az eszközeink….a technológiánk… a hely, hogy pontosan ott legyünk egy pillanat alatt, ahová vágyunk…. és megvan a képességünk is, hogy ’ott legyünk’ bármilyen alakban, amilyenben csak fel akarunk tűnni. Amennyire ez egy hihetetlen jelenség számotokra… annál jobban ténykérdés számunkra. Hiszen mint bármi… amikor valaki megérti a működését …. a ’hogyan’-nak… akkor többé nem tűnik számára lehetetlennek. De… személy szerint neked, Blossom…. te TUDOD, hogy ez lehetséges! Nem?

Biztosan! De fogalmam sincs, HOGYAN kell csinálni!

Milyen gyakran vizualizálod, hogy egy bizonyos célállomásra teleportálsz?

Alig…eh…soha! Viccet csináltam belőle, amikor az USA-ba utaztam a vámosok őrületének köszönhetően, stb…

Tehát elismered, hogy a lehetőségeid radara számára nem elérhető?

Óóó… amint mondom… tudom, hogy lehetséges, de nem gondolok rá sokat...már ha egyáltalán gondolok! Tehát akkor azt mondjátok, hogy…. mindazt, amiről azt gondoljuk, hogy magatokkal hozzátok és az ’ottani technológiát’ érinti… mindenek előtt vizualizálni kell gondolatban.

Természetesen! Mindezen dolgot, melyről azt remélitek, hogy VALÓSÁGGÁ KELL VÁLNIA AZ ELMÉTEKBEN!

NEM REMÉNY!... EGY TUDÁS!

De…ezrek….ha nem milliók… fogalmam sincs a számokról…. gondolják, hogy TI jöttök, hogy csatlakozzatok hozzánk a mi világunkban… és azt kell mondanom… NEM LÁTOK HAJÓKAT!

De sokan látnak! Minél többen alkotjuk meg az újraegyesülést….annál gyorsabban történik meg.

Amit mondani szándékozunk, azt egy kissé furcsának találhatjátok!

És ez új és más, mert…?

Azt kérjük tőletek, hogy engedjétek el a REMÉNYT!

Aha! Ez új és más!

REMÉNY az egy olyan valami, amit ti valójában AKARTOK, hogy megtörténjen! Egy olyan ÉRZÉST ad, hogy jobbra FORDULNAK a dolgok, nem?

Valóban…de hát mi a csudát értetek ez alatt?

Azt értjük, hogy szeretnénk, ha elengednétek… például… A REMÉNY-t,… hogy jövünk és családként egyesülünk majd. Azt kérjük, hogy VÁLTOZTASSÁTOK ÁT A REMÉNYT annak TUDÁSÁVÁ, hogy jövünk és családként egyesülünk majd. ÓRIÁSI KÜLÖNBSÉG VAN… KÉT MÁS VILÁG… a REMÉNYKEDÉS ÉS A TUDÁS KÖZÖTT! Látjátok?

Igen! Tehát végülis túl vagyunk azon, hogy … ne játsszunk a szív húrjain és ne reklamáljunk… nem erről van szó… hanem hogy hogyan VÁLTOZTATJUK azt a REMÉNYKEDÉST egy TUDÁSSÁ?

Azáltal, hogy egy mélyebb részeteket meglátogatjátok! Azáltal, hogy elengeditek minden elvárásotokat azzal kapcsolatban, hogy TALÁN MICSODA… és egyszerűen engeditek a MI LESZ… MINEK KELL LENNIE…AMIKOR EZ MEGTÖRTÉNIK?!

Értem, amit mondotok! Erről már beszéltünk…hogy nem lényeg, mennyire tűnünk úgy, hogy ’CSALÓDOTTSÁGOT ÉRZÜNK’ a saját döntésünk szerint – természetesen - … mert ott van még ez a MÉLYSÉGES TUDÁS, hogy AZ ESEMÉNY… a ’Egy csésze teát iszol velem’… EGY NAP valóság LESZ.

Igen…ezt a TUDÁST elfogadjuk…de megkérdezhetjük azt, hogy a REMÉNY milyen mértékben foglaltatik benne?

Nos…számomra…ha elengedjük a reményt…

És helyettesítsétek azt TUDÁSSAL…

Aha! Értem! Valóban értem! Köszönöm!.... Határozottan fogok ennek irányában munkálkodni…de biztosan nem lényeg meggyőzni!

Egyáltalán nem! Az a lényeg, hogy az, amit valaki remélt, az…tudássá legyen alakítva!

Hogyan?

Azzal, hogy a legmélyebb részre megy, ahol minden információ el van raktározva és ’kihúzza a dokumentumot’, melyről úgy dönt, hogy létrehozza. Amikor ezt az állományt átvizsgálja, akkor emlékeztetjük annak IGAZSÁGÁRA és többé nem lesz ’remény’, mivel az lesz a világotok módszere, hogy ’így meg így’… ha már egyszer TUDJÁTOK ezt,… meg tudjátok alkotni!

És ezt meditációval tudjuk magunkban mélyen megtalálni?

Természetesen… és sok más módszerrel is…. Örömmel… szeretettel… nevetéssel… szolgálattal…. adással…. kapással… folytassuk?

Dehogyis… Értem a lényeget!

Minél boldogabb vagy….annál könnyebben és annál hamarabb TUDSZ!

Köszönöm fiúk-lányok! Természetesen megteszek minden tőlem telhetőt! Mint ahogyan minden bölcsességeteket átadtátok, úgy ÉRZEM, hogy önmagunk egy mélyebb részén kapjuk meg…. Nem vagyok biztos abban, hogyan kell tenni… csupán ’kérem, hogy legyen’!

Sokkal többet mondunk majd időről-időre, ha szeretnéd!

Óóóó…igen, szeretném! és úgy gondolom sokak nevében mondhatom! Szeretet és köszönet!

Csatornázta: Blossom Goodchild

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Forrás: Blossom Goodchild

 



Dear readers,

We are looking for new translators English-Hungarian for Matthew’s messages, Blossom's messages and messages from SaLuSa channeled by Mike Quinsey.

We are a team of translators from all over the world (more than 100 people for 27 languages) that wants to spread messages of love and light as far and wide as possible. Would you like to join us, please send an email to Luisa Vasconcellos, the founder of this team, or to Galactic Channelings and we’ll get back to you. Please understand that we are looking for native speakers (target language) to keep quality standards as high as possible.





Share |