Home > > SaLuSa - August 27, 2013.

SaLuSa – 2013.  augusztus 27.

MADAD közvetítése

Érezhető és megfigyelhető mindenütt körülöttetek a SZERETET; engedjétek magatokba és hagyjátok a ’régi’ utolsó darabkáit elsöpörni, amiről tudjátok, már nincs hatalma felettetek és nincs segítségetekre. Tudjuk, hogy megértitek üzeneteinket, mert a bennünk lakozó SZERETETBŐL és energiákból kerül elküldésre és segítenek benneteket az átalakulásotok folyamán. Ezek nem pusztán szavak, mert a szavak önmagukban nem képesek kifejezni az általunk átadni szándékozott információk jelentését, amit szeretnénk megosztani veletek. Ezért minden általatok olvasott üzenetnél összpontosítsatok az energiára is, amit magukban hordoznak, akkor képesek lesztek a mélyebb megértésre és „olvashattok a sorok között”.


Időközben lehetséges már számotokra, hogy azt is megértsétek, ami nincs szó szerint leírva, mert magasabb rezgésszintetek most lehetővé teszi, hogy lényegesen többet megérezzetek, mint korábban. Ez a módja annak, ahogyan mi egymással élünk és kommunikálunk: érezzük a bennünket körülvevő energiákat; és ennek gyakorlatba való átültetésére most ti is készen álltok; hisz hosszú időn keresztül nem voltatok hozzászokva, hogy érezzetek másokat is, mert csak a saját túlélésetekre összpontosítottatok. – Időközben szinte már majdnem lehetetlen, hogy ne érezzetek semmit, mert testetek és szellemetek már annyira megváltozott, hogy csak azok tagadják ezt a tényt, akik az alacsonyabb rezgésszint mellett tartanak ki; de számukra is eljön a pillanat, amikor úgy döntenek a fejlődést választják és rálépnek a hazavezető útra. Ezen az úton sok meglepetés vár rátok, még akkor is, ha közültek sokan már felkészültek az említett változásokra, mégis sok mindenen elcsodálkoztok, ami valóságotokban zajlik, és ami megváltoztatja életeteket. Nem mondhatunk erről többet, mint hogy ez a változás a ti saját döntéseitek és kívánságaitok függvénye, amit követni fogtok; így rajtatok áll az előttetek heverő végtelen lehetőségek közüli választás. Amint világosan felismeritek utatokat, sok lehetőség mutatkozik meg; és azt a lehetőséget választjátok majd, ami a legerősebben vonz benneteket, így formálva jövőbeli életeteket. Ha még bizonytalanok lennétek, mi az, ami a tapasztalataitokat a legjobban szolgálná, akkor mindig lesz valaki, aki segítségetekre van a döntésetekben; de azt ne várjátok, hogy ez a ’valaki’ pontosan megmondja nektek mit kell tennetek, mert most már felébredtetek és most ti magatoknak kell felelősséget vállalnotok saját tapasztalataitok fölött. Azért vagyunk itt és veletek, hogy vezessünk benneteket, míg nem lesztek képesek teljes mértékben bízni önmagatokban – mindenben, amiben döntést kell hoznotok, - és látjuk, hogy köztetek már sokan hagyják magukat a belső Önvalójuk által vezetni; ez az önmagatokba vetett bizalom belülről alakul ki és lassan a külvilágban is felismerhetővé válik. A változások, amin keresztülmentek, azok számára, akik most ébrednek egyszerűbben kivitelezhetőek, és a mosolyukban és a szeretetteljes kifejezésmódjukban felismerhetitek a kemény munkátok gyümölcsét.


Ez egy egészen csodálatos idő a Földanyán való tartózkodásra, aki érzi, hogy sok ember viszonozza SZERETETÉT, így szó szerint ragyogni kezd és mi mindannyian ámulattal és boldogsággal eltelve figyeljük ezt a csodálatos átalakulást. Nemsokára egyesek köztetek szintén képesek lesznek ezt megfigyelni és ez számunkra lehetővé teszi, hogy eljöhessünk hozzátok és felismerhetővé tegyük magunkat azok számára, akik készen állnak rá; ez szintén másokat pedig arra tesz képessé, hogy felkészítsék magukat ugyanerre. Tartózkodjatok ezekben a csodálatos energiákban és érzésekben,- mint azt ismételten mondjuk nektek - hagyjatok mindent magatok mögött, ami már nem szolgál benneteket. Mondjátok ezt olyan gyakran a közérzeteteknek, ahányszor csak szükséges, akkor nemsokára látni fogjátok, hogy működik; mert mindig a szándékaitok azok, amik a teremtés erőihez beszélnek.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és örömtelien osztom meg SZERETETEMET és energiáimat Mindenkivel, és köszönöm mindenkinek, hogy viszonozzátok SZERETETEMET! Mindenkinél érzem köztetek, aki küldi SZERETETÉT és áldottnak érzem magam, hogy ez a kapocs van közöttünk. A Galaktikus Föderációtól mindannyian örömmel vagyunk itt; oly közel vagyunk hozzátok és készen állunk, hogy a mi valóságunkban üdvözölhessünk benneteket.


Csatornázta: MADAD
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://salusathroughfaithandhope.blogspot.pt/2013/08/english-salusa-27082013.html


Dear readers,
If you would like to help translate messages from SaLuSa into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.



Share |