include("pappie.php") ?>
SaLuSa, March 23, 2011
Mondhatjuk, hogy sok minden van a tányérotokon ami túl sok terhet ró rátok, tehát itt az idő egy mély önelemzésre, hogy kilátásba helyezzétek a dolgokat. Nem minden fog titeket személyesen érinteni az ami történik, de emlékezzetek arra, hogy a színfalak mögött folyamatosan figyeljük az eseményeket. Ahol csak tudjuk, korlátozunk minden kísérletet ami egy újabb nagy felforduláshoz vezetne, de néha sokkal több forog kockán mint amit el tudtok képzelni. Egészen addig amíg az eseményeket egy nagyobb érdek szolgálatába tudjuk állítani, alkalmakkor rá vagyunk kötelezve, hogy hagyjuk hogy a dolgok kijátszák magukat. De nyugodjatok meg, hogy a legvégsőkig javatokra irányítjuk a dolgokat és segítünk, hogy kikerüljetek bármilyen komoly veszélyt. Mindannyiótoknak vannak Szellemi Vezetőik és élettervetek szerint mindent elkövetnek, hogy a megfelelő helyen és időben legyetek. Némely esetben úgy vélhetitek, hogy rossz helyen vagytok, de élettervetekben nincs helye tévedéseknek. Bizzatok abban, hogy amikor elhagyjátok ezt a Földet, sokkal bölcsebbek lesztek mint amikor beléptetek ebbe a ciklusba, hisz nem lehet, hogy ne tanuljatok tapasztalataitokból. Inkarnációtok tárgya éppenhogy a tanulás és minden alkalommal amikor elkezdtek egy új életet, az pontosan fejlődéseteket szem előtt tartva van megtervezve. Ha ebben az életben többször kerültetek kapcsolatba alacsonyabb vibrációkkal, az csak azért van, hogy előrehaladást érjetek el. A sötét erők megtapasztalása nem szükségszerűen tartanak titeket vissza, hisz még mindig képesek vagytok magatok mögé tenni és képesek vagytok feljebb emelkedni a magasabb vibrációkba. Nincs tökéletes lélek az evolúció ezen fokán és ha így lenne akkor vibrációtok túl magas lenne a mostani dimenziókhoz és nem tudnátok benne megmaradni. Sokan közületek azonban gyorsan emelkedik fel azzal a szándékkal, hogy maga mögött hagyja a kettőséget mindörökre. Tudni fogjátok ha ezek közül a lelkek közül valók vagytok és több mint valószínű, hogy már Fénymunkásként működtök közre segítve a többieknek elérni a Mennybemenetelt. Nem mindannyiótok lett felkérve arra, hogy Fénymunkás legyen. A Fénymunkások kiképzése sok életen keresztül tart. Általában már nagyon fiatal korban egy erős kényszer mutatkozik arra, hogy a Fényt szolgálják és sok mai fiatalban láthatjátok ezt, akik nagyon hasznotokra tudnak lenni. A megfelelő időben lehetőség nyílik arra, hogy hasznossá tegyék magukat. Sokan várnak a változásokra amik előtérbe helyezik majd őket. Eljön majd az ideje, hogy megosszák bölcsességüket veletek és nagyon sajátosan fogják az igazságot feltárni előttetek. Gyakran a spirituális tudás és a gyógyítás képessége az erősségük és szolgálatuk rendkívül fontos lesz az ébredezők számára. A folyamatban levő változások egyre nyilvánvalóbakká válnak és ahelyett, hogy az emberek félnék a végkimenetelt szükséges, hogy tudatosítsák, bizonyos tisztításoknak kell végbemennie ami a Mennybemenelhez szükséges. Arra biztatunk mindenkit, hogy kövessék megérzésüket ha fontos döntés előtt állnak. Például ha költözésről van szó és csupán bizonyosak akartok lenni abban, hogy helyesen cselekedtek, kövessétek megérzéseitek. Bárhogy is legyen, érezzétek jól magatokat döntéseteket illetően és bízzatok abban, hogy döntésetek helyes lesz. Valahol tudatalatt már tudjátok, hogy mi volt számotokra eltervezve és ez az amiért intuíciótok a legmegbízhatóbbnak bizonyul többnyire. Itt az ideje, hogy minden fennmaradt személyes kapcsolat problémának véget vessetek. Próbáljatok ne hagyni elvarratlan szálakat mire a végére értek ennek a ciklusnak, mert sokkal hasznosabb pontot tenni minden dolog végére mégha meg is kell, hogy hunyászkodjatok. Legyetek képesek megbocsátani egymásnak vagy elfelejteni az ellentéteket, máskülönben hordozói lesztek a negatív energiáknak amíg felül nem kerekedtek rajtuk. Valójában egy vitának sincsenek győztesei, hisz a nézeteltérések megoldásához mindkét fél megbocsátása szükséges. Tévedni emberi dolog, néha elkerülhetetlen néha készakarva tévedtek, de bárhogy is legyen nem szabad hogy a lélek fejlődését ez akadályozza. Minden ilyen nemű tehertől meg kell válni, hisz nincs rá semmi ok, hogy magatokkal cipeljétek. Az utolsó táv egy csodás megértést hoz magával mielőtt felemelkednétek és új távlatokat nyit meg tudatossági szintetek előtt. Mindenkinek meg van adva a lehetőség és az igazság és tudás egy olyan bőségtára nyílik meg előttetek, hogy nem lesz szükség megkérdőjelezni a forrást. Mi is veletek leszünk hogy segítsünk elmagyarázni valós történelmeteket. Hamar rájöttök hogyan voltatok visszatartva és gyorsan visszaveszitek majd függetlenségetek. Nagyszerű Lények vagytok akik újra felfogjátok ismerni hogy mire is vagytok képesek. Túl sokáig a porhoz voltatok kötve úgymond és oly sok különböző lélektipró módon voltatok kihasználva. Ahhoz képest a Fény egész gyorsan tér vissza és képesek vagytok megmutatni a többieknek szavaitok és tetteitek által valós potenciájukat. Legyetek hűek magatokhoz és mindenkit testvéreitekként bánjatok, hiszen mindannyian Egyek vagytok. Ha így tesztek az a legjobbat fogja kihozni más lelkekből akik hozzátok hasonlóan akarnak nyugodtak és boldogok lenni. Erőtök bátorsággal fog eltölteni másokat akik követni fogják példátokat, látva ahogyan emelt fővel képesek kitérni minden titeket körbevevő alacsonyabb energia elől. Itt az idő, hogy mindenki döntse el miként szeretne belépni az új ciklusba és az idő sosem volt ennél csodásabb erre. Néhányan jelenlegi helyüket fogják választani, míg mások kapkva kapnak az alkalmon, hogy elhagyják az alacsonyabb dimenziók születési ciklusát. Akár tudatosítjátok akár nem, mindig is tiétek volt a választás tapasztalatotokat illetően. Soha sem volt semmi rátok kényszerítve a spirituális valóból, sőt mi többÉ minden segítséget megkaptatok ahhoz, hogy számotokra a legjobb döntést hozzátok. Az ígéret, hogy vissza lesztek vezetve igazi otthonotokba sosem vesztette érvényét és a sötét összeesküvőknek sosem állt módjukban teljes börtönbe zárni titeket. Igen, a kettőség legmélyét megtapasztaltátok, de becsületetekre legyen mondva, megtaláltátok az akaratot és szándékot, hogy legyőzzétek az alacsonyabb vibrációkat. SaLuSa vagyok a Szíriuszról és a Galaktikus Federáció valós Fényetekben és Színetekben lát titeket. Tudjuk, milyen nagyszerű Fénylények voltatok és vagytok, mégha ennek nem is vagytok teljes tudatában. Tisztelgünk előttetek. Áldás és béke legyen veletek, Köszönettel, SaLuSa.
Would you like to comment on this message? Send us an e-mail! If we find it appropriate, we will place it under this message.
If you would like to receive an e-mail from us when there's a new message from Mike Quinsey,
include("voetnoot.php") ?>
please let us know and we'll add you to our mailing list. |