include("pappie.php") ?>
SaLuSa – 2012. augusztus 22.
Mike
Quinsey közvetítése–
Biztosak lehettek benne, hogy a sötét hatalmak miatt nincs
ok az aggodalomra, mert károkozó próbálkozásaikat időben rövidre zártuk. Már
egy ideje gátat szabtunk aktivitásuknak és ezt továbbra is folytatjuk.
A felejtés mélységeivel néznek most szembe (ahová kerülnek)
és onnan nincs menekvésük. Birodalmuk darabrajaira hullik szét és nincs
számukra visszaút. Mégis megfigyelünk közöttük néhány olyan egyént, akik
„saját szakállukra” még mindig tudnak hatni csatlósaikra. De szövetségeseink
minden téren jól haladnak előre és sok vitás kérdés tisztázása lezárulhat
talán már e hónap végén.
Eközben ti is egyre gyorsabb tempóban ébredtek fel és
felismerésetek tovább fokozza az erősödő FÉNY erejét. Örülünk, hogy
megértettétek, hogy mi zajlik a színfalak mögött és kevésbé aggódtok
létezésünk nyilvános felfedésének késedelme miatt. Most már tudjátok, hogy
előre meghatározott utatok a felemelkedésetek és ehhez mérten a továbbiak
kevésbé jelentősek. Időben értesültök a sötét erők forgatókönyvéről és
örömötökre, további információval szolgálunk a rátok váró csodás
életetekről. Már sokan jól informáltak közületek, de mindehhez még sok
mindent hozzá tudunk fűzni, hogy teljességében álljon össze a kép. De itt
most zárjuk is le ezt a negatív témát és
meghagyjuk majd a civilizációtok történelemkönyveinek, amik az
Akasha-krónikákban közelebbi tanulmányozásra olvashatóak lesznek. Minden
valaha megtörtént eseményt, eredeti formában ott tárolják és lehetőség van
bárkinek újbóli átélésre, ha az illető ezt szeretné.
Tudjuk, hogy fárasztó nap, mint nap a jelentős események
bekövetkezésére várni; de meg fogjátok élni az örömteli események
beteljesedését. Végül saját magatok tapasztalhatjátok meg az átváltozás
bizonyítékait és még többet, ami eddig még nem volt nyilvánvaló. A korrupt
tisztviselők letartóztatása folyamatban van, sokan menekülnek és
megpróbálják elkerülni a következményeket. De nem számít, mert nincs
menekvés, mindig fény derül az igazságra. Ne pazaroljátok az energiát az
illető személyek iránt érzett dühre. A jövőtök sokkal fontosabb, mint az
övéké és erre kell összpontosítani! Nem mintha képtelenek lennétek
pillanatok alatt az áthangolódásra, de minden tapasztalásotok így
izgalmasabb és érthetőbbé válik.
Ha az utolsó hetekhez értek, több részletet is megosztunk
majd veletek, hogyan tudtok felkészülni a felemelkedés miatti változásokra.
De nincs semmi, ami nehézséget vagy kellemetlenséget okozhatna. Olyan lesz
majd, mintha a sötét korból kilépve, egy álomországba találnátok magatokat,
ahol minden az örömötöket és a boldogságotokat szolgálná. Még nem lesz
minden teljesen tökéletes és néhány változtatást továbbra is végre kell
hajtani, de eddigi életetek elnyomásának minden formáját a hátatok mögött
hagyjátok, így valóban örömtelivé váltok.
Már annyira kevés idő van hátra, az is egyre gyorsul;
próbáljátok meg figyelmeteket a rátok váró nagyszerű jövőre fordítani.
Mindent felülmúl majd, amit csak elképzeltetek és a személyes változásaitok
is jól fogadjátok majd. A fizikai testből való előrehaladás – egy olyan
testbe, ami a magasabb rezgésszintekhez tartozik, csodás érzés lesz majd.
Minden fájdalomtól megszabadulni, ami eddig fizikai testetek sajátja volt,
felemelő lesz számotokra. Az a szint, amire léptek, olyan magas
rezgésszinttel rendelkezik, hogy testetek képtelen lesz olyan dolgokat
magával cipelni, ami kevesebb a tökéletes, eredetijének tervrajzánál.
Érzékeitek kitágulnak és kiélesednek. A test nem fog úgy elfáradni, mint
eddig tapasztaltátok, ezért nem is lesz szükségetek hosszú alvóperiódusokra
sem. Beiktathattok pihenő fázisokat, ha szükséges, de a benneteket körülvevő
környezet is energetizálni fog. A mostani alacsonyszintű saját rezgésetek és
a környezetetek alacsony rezgése nagyon nehezek, ezért van szükségetek
alvásra, hogy közben testetek regenerálódhasson.
De miközben testetek sejtjei kristályos sejtekké alakulnak
át, testetek egyre jobban hozzászokik az új létmintához. A végeredmény az
alvó periódusok rövidülése lesz, tehát rövidebb idő is elegendő lesz a
feltöltődésre, egyesek ezt már most érzékelik magukon. Az alvási periódusok
sem lesznek annyira rendszeresek; és képesek lesztek rövidebb idejű alvással
is kijönni.
Hasonló változás lesz tapasztalható az evési szokásaitok
terén is. Kevesebb élelem is elegendő lesz számotokra és olyan ételek
vonzanak majd, amik frissek, hamisítatlanok és nem tartalmaznak kémiai
adalékanyagokat. A testetek egy szent templom, ha jól bántok vele, jól
szolgál majd benneteket és alig - ha egyáltalán- betegszik meg. De ha „Junk
Food”-dal”, tehát tápanyagban szegény ételekkel tápláljátok testeteket,
akkor testek is „szegény”-es marad, ez így végződik, még ha több idő is kell
a látható jeleihez. A kezdetekben még fiatalnak és egészségesnek néztek ki,
de a folyamatos testetekkel szembeni táplálkozási visszaéléseknek meg lesz
az eredménye. A kor előrehaladtával pedig a létfontosságú szervek
felmondhatják a szolgálatot, ezek nehezen lesznek képesek az újbóli
regenerálódásra. A jó hír az, hogy minél magasabb lesz a saját
rezgésszintetek, annál kevésbé vonzanak benneteket a nehéz ételek, mint
például a vörös húsok. Kövessétek testetek reakcióit, milyen tápanyagot
kíván és előnyötökre válhat, ha több érzéssel bántok vele.
Gondolkodjatok el azon, mit is kívántok az élettől, és
legyetek tudatában, hogy több elégedettségre és boldogságra leltek, ha
konkrét módon ügyeltek magatokra. Ez még kihathat arra is, hogy mivel
foglaljátok le a
szellemeteket, mert a káros hatású gondolatmenetek, hamar
lecsökkentik a saját rezgésszinteteket is. Ez pedig további olyan
rezgéshullámokat vonz be, amik nagy valószínűséggel még mélyebbre
süllyesztenek és így tönkre tehetnek minden lehetőséget, hogy időben
felkészüljetek a felemelkedésre. Tudjuk, hogy egyes lelkeket egyáltalán nem
izgatja, hogy mi történik velük, ezért egyértelműen segítségre szorulnak.
Amire már gyakran emlékeztettünk benneteket, hogy függetlenül a benneteket
érintő körülményektől, mindig
van segítség a közelben. Tehát, kérjetek bátran segítséget és valamilyen
formában meg fog érkezni hozzátok; de ne várjátok azon nyomban.
SaLuSa vagyok a Szíriuszról és tudom mindannyian már több
életciklust végigcsináltatok a Földön és ezért vegyétek hasznát
tapasztalataitoknak. Csendesedjetek el, figyeljetek a Felettes Énetek
hangjára: - jó tanácsot kaptok majd; de azt fejlődésetek érdekében
követnetek is kell. Másrészt a fennmaradó idő rövid, de még elégséges, hogy
meghozzátok a végső döntéseteket, hogy megváltozzatok, hogy valós
önmagatokká váljatok: ez pedig nem más, mint egy csodálatos lélek, teli
határtalan SZERETETTEL. Minden jót kívánunk Nektek!
Köszönet, SaLuSa!
Mike Quinsey
Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás:
http://www.treeofthegoldenlight.com
Dear readers, If you would like to help translate messages from Mike Quinsey into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers. We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar. include("voetnoot.php") ?> |