Home > > Mike Quinsey - SaLuSa, September 19, 2012

SaLuSa – 2012. szeptember 19.

 Mike Quinsey közvetítése -

Gyorsan telik ez az év és eddig kevesebb „esemény” történt, mint amit elvártatok volna. Nem történt „katasztrofális” dolog, mint azt sokan jósolták, ahogy bizonyos ígéretek sem teljesedtek be, ami benneteket a változások terén előbbre juttattak volna. Mégis jelentős mértékben növekedett tudatossági szintetek és a felemelkedés továbbra is biztosított. Ha körülnéztek, akkor nyilvánvaló válik számotokra, hogy a korábbi kiemelkedő helyzetben lévő intézmények, mostanra az összeomlás szélén állnak, ahonnan nincs számukra visszaút. Ahogy számítottunk rá, az igazság fénye sokukat átvilágította, és manipulációik révén kiderült, hogy saját maguk felé hajlott a kezük. Rájöttetek, hogy már hosszú ideje követik a tervüket, hogy benneteket rabszolga sorba taszítsanak, és hogy magukhoz ragadják az egész világ fölötti hatalmat. Azt is felismerhetitek, milyen közel is voltak a céljuk elérésében és most átélhetitek a népesség megmozdulását, akik felébredtek ebből a rossz álomból és csúfot űznek annak kitervelőiből.

Most ti vagytok azok, akik a kezetekbe veszitek a civilizációtok sorsa feletti irányítást. Tiétek a hatalom, hogy döntsetek, milyen hatása lesz a végső időknek és ti vagytok, akik a békés átmenetet vizualizáljátok. Ez egy olyan idővonalat hoz létre, ami megteremti az időszak és a céljaitok közötti harmóniát. De a Földanyának is van néhány szava ehhez: – a felemelkedéshez való felkészülés részeként szeretne egy tisztulási folyamatot beindítani. Minél több SZERETET-et és FÉNY-t sugároztok, annál nyugalmasabban zajlik a végső időszak. Természetesen a várható változások nemsokára megkezdődnek, hogy a régi paradigma, a régi valóság feloldódhasson. Az új kor nemsokára beköszönt és az előnyeit Mindannyian élvezni fogjátok. A beteljesedés azonban addig nem lehetséges, amíg fel nem emelkedtek, mert nem a sötét erőknek szánják az újkort, hanem a FÉNY-hez tartozóknak.

A változás megtörténik és az új kormányok átveszik a hivatalos irányítást a régi rezsimtől. És a pénzügyi változások is bevezetésre kerülnek, hogy biztosítva legyen, nem ismétlődik meg a korrupció, ami romba döntötte a pénzvilágot. Ez biztosan hamarosan megtörténik és elismerik jelenlétünket, ami lehetővé teszi számunkra, hogy közelebb kerüljünk hozzátok. Függetlenül vélekedésetektől, a felemelkedés előtt nem lesz fejvesztett rohanás, hogy beteljesítsük a változásokat. Valójában a folyamatra mindig úgy tekintettünk, hogy átcsúszhat az új évre – amikor nagyobb lehetőségünk lesz az együttműködésre. Olyan emberekre van szükségünk, akik úgy érzik a FÉNY-hez tartoznak, így csatlakozhatnak csapatunkhoz, kamatoztatva képességeiket és ismereteiket mindenki javát szolgálva. Akkor valóban képesek leszünk nagy gyorsasággal előbbre jutni, annak tudatában, hogy nem akadályoz minket semmi, vagy hogy munkánkat bármi befolyásolná.

Minden történés, amire számítottatok, abban a formában is fog megvalósulni és miközben haladunk előre, látni fogjátok, hogy messzebbre visz benneteket, mint az korábban képzeltétek volna. Csodás időszak lesz, amikor megtapasztaljátok a régi problémák eltűnését, ami eddig akadályozta fejlődéseteket. Mert akkor végre eljön majd az idő, hogy megerősödve haladjatok előre egy új világba, ami méltóan tükrözi a magasabb dimenziókba való felemelkedéseteket. Ott sok olyan intézmény lesz majd található, mint a gyógyulásotokat szolgáló FÉNY-városok, mert teljes mértékben vissza kell nyernetek eredeti állapototokat. Akkor majd végre képesek lesztek az öregedési folyamatot visszafordítani és visszatérni a fiatalos külsőtökhöz és ez a folyamat addig folytatódik, amíg galaktikus lényekké nem váltok. Ezek a változások mind rátok várnak és nem a messzi távoli jövőben lesznek csak elérhetőek számotokra. Gondolkodjatok pozitívan róluk, mert így segíthetitek a megvalósulásuk korábbi beteljesedését, mint ahogyan azt mi kalkuláltuk.

A tisztulási folyamat előrehaladása idején, úgy tűnhet, minden darabjaira esik szét, ez részben igaz is, hisz a régi módszereknek és rendszereknek el kell tűnniük. Mindennek, aminek létezése lehetetlen a magasabb dimenziókban, nincs is helye ott. Így ne essetek kétségbe, és ne csüggedjetek, mert minden startra kész és a régi rendszerek helyébe az újak fognak kerülni. Minden időben fog történni és a végén semmit nem fogtok hiányolni. Pontosan tudjuk saját tapasztalatunkból, mire van szükségetek, hogy megálljátok helyeteket a magasabb dimenziókban. A FÉNY Galaktikus Föderációja korlátlan erőforrással és végtelen nagyszámú személyzettel rendelkezik, tökéletesen biztosítva a kívánt lépések megtételéhez szükséges dolgokat. Ami talán a legtöbben nem tudtok, hogy továbbra is elszántan tisztítjuk a Földet a szennyezésektől; igyekezetünk nélkül a helyzet még rosszabb lenne, amiről fogalmatok sincs.

A jövőben nem ismétlődik meg az általatok megszokott környezetszennyezés. A környezetet szennyező gépek vagy szerkezetek szükségtelenekké válnak és engedélyezettek sem lesznek. Ehelyett könnyen kezelhető, új „tiszta” működési módszereitek lesznek. A legnagyobb változások az eddigi utazási formátokban lesz tapasztalható, mert az égési motorok használata eltűnik. És nem csak ez: az új járművek sokkal gyorsabbak és biztonságosabbak lesznek. Szabad felhasználású energiával működnek majd, amivel a mi űrhajóink is üzemelnek. Mindenki használhatja majd őket és nem lesz semmilyen keletkező égési termék. Ezek a változások már rég tervben voltak és készen állnak a használatba vételre, amint bevezetésük biztonságos lesz.

Természetesen mi is vágyunk rá, hogy találkozhassunk veletek és mindent elkövetünk ennek megvalósulása érdekében. A Felfedés egyre közelít szövetségeseink igyekezete által, de világos, hogy jobb volna, ha ez gyorsabban haladhatna előre. Minél több ember tud rólunk, küldetésünkről és a célunkról, hogy segítsünk benneteket a felemelkedésben, annál közelebb kerültök a velünk való találkozás pillanatához. Természetesen még mindig léteznek emberek, akik különböző okoknál fogva, a változások egy másfajta kimenetelét szeretnék látni. Ők azok, akik megpróbálják összezavarni az embereket – félreinformáló „üzenetekkel”; de ha ti jól informáltak vagytok, akkor nem tudnak megtéveszteni benneteket. Mindig használjátok az intuíciótokat és legyetek készen a hitbeli meggyőződéseitek megváltoztatására, ha megfelelően bizonyosságra tettetek szert, hogy az igazsággal álltok szemben.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és szeretetünket tolmácsolom felétek, akik óriási erőfeszítéseket tesztek egy gyors lezárás érdekében. Már nem tart sokáig, amíg mélyebben bele nem merültök a végső idők történéseibe. Hétköznapjaitokban előfordulhatnak bizonyos megszakítások, de azok hamar le is csillapodnak. Minket kötnek az univerzum törvényei, tehát nem avatkozhatunk bele semmibe, ami sértené a ti szabad akaratotokat; ezért nem tudjuk a történéseket egyszerűen felgyorsítani és rátok kényszeríteni magunkat. A sötét erők tudnak erről és velünk ellentétben ők még mindig beavatkoznak életetekbe, ők nem ismerik el az említett törvényt. De, ha a dolgok egy bizonyos időkereten belül sem haladnak előbbre, akkor felhatalmazást kapunk, a konkrét cselekvésre.

Köszönet, SaLuSa!

Mike Quinsey

 

Csatornázta: Mike Quinsey

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://www.treeofthegoldenlight.com

 



Dear readers,
If you would like to help translate messages from Mike Quinsey into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.