Home > > Mike Quinsey - SaLuSa, February 10, 2012

SaLuSa, February 10, 2012


Hirtelen nagy izgalom és elszántság lett köztetek, hogy gyakoroljátok a szabadságotokat, arra hogy megvalósítsátok azt, amit akartok a változások útján. A Közzététel egy olyan valami, amit már folyamatosan sürgettek, és ahogy már előzőleg kijelentettük, sokatok számára, akik a tevékenységünket sok-sok év óta követik, a létezésünk igazságaként ismert. Aligha szükséges az igazolás a rólunk szóló összes bizonyíték fényében, de a hatóságok nem tudják közzétenni, azokat az információkat, amelyek a birtokukban vannak, hivatalos elismerés és jóváhagyás nélkül. Azonban evvel vagy enélkül sürgetitek most a direkt kapcsolat lehetőségét velünk, és ez megtörténik. Úgy találjuk, hogy a létezésünk elfogadása most a legerősebb, és ez megengedi számunkra, hogy közvetlenül veletek foglalkozzunk. Bár a Neptun utazás eltörlése nyilvánvalóan csalódást okozott, de mindazonáltal ez egy nagy hullámát keltette az irántuk való érdeklődésnek. Ez természetesen meglepet sok embert, hogy felkészültek vagyunk arra, hogy meghívjunk titeket az űrhajóink fedélzetére, de itt az idő az efféle tapasztalatokra. Hatóságaitoknak nem tetszik ez, mivel az ilyen dolgok totális ellenőrzését kívánják és szeretnék megakadályozni az ilyen események publicitását.

Azonban úgy hisszük, hogy itt az ideje a rólunk szóló tényeket ismerté tenni, és a hozzátok való közeledésünk által képesek vagyunk kitölteni szakadékokat, ahol hiányában vagytok az információknak. A „Neptun utazás” miatt sokkal többet tudunk rólatok, és minden bizonnyal több lehetőség lesz az űrhajóink meglátogatására, és ez már a kezdetek óta így lett tervezve. Ahogy mostanra már biztosan tudatában vagytok, a kapcsolatfelvétel veletek nem egy véletlen természetű lesz, hanem egy olyan, ami szándék szerint felkészítsen titeket a teljes kapcsolatfelvételre. Legyetek biztos abban, hogy ez év vége előtt meg fogtok ismerni minket. A média még mindig egy akadály, ami miatt aggódunk, de a félelem az igazság tudósításának következményeitől többé már nem kérdés, és az igazság rólunk be fogja utazni a világot. Üdvözölve leszünk, mikor elhozzuk problémáitokra kérdésekre a választ, és a segítségünkkel át fog alakulni a civilizációtok egy olyanná, ami felkészült a felemelkedésre. Az elmúlt idők szelleme ki lesz űzve, és az Aranykor elhozza a békét és a boldogságot.

A hosszú várakozás már majdnem vége, és a legjobb még hátra van, és bármilyen erőfeszítést is tesztek most, a jutalom gyorsan láthatóvá és érezhetővé válik. Nem kérdés, hogy nem engedhetitek meg magatoknak a változásokat, amíg elegendő bőség nem lesz a világban, ami fedezi az összes szükségletet. Látni fogjuk, hogy ez mind a jóra lesz használva és nem lesz elsikkasztva. Mindazok, akik ezt csinálták, azt hiszik, hogy a vagyonuk biztonságosan el van rejtve, de megdöbbenésükre sokkolni fogja őket, mikor azt tapasztalják, hogy el lett már távolítva. Senkinek nem lesz megengedve, hogy megtartsa ebül szerzett vagyonát, de azok amelyek becsülettel lettek megkeresve, azok ott maradnak. A World Trust Fund (Világ Bizalmi Alap), amit Saint Germain alapított, fogja biztosítani, hogy több mint elég jusson mindenhova. Nem lesz kérdés a pénz soha többé, mint most. A pénz lesz a szolga, és nem pedig az Úr. Végül nem lesz célja egyáltalán, ahogy egy olyan társadalomban fogtok élni, ami már felülkerekedett annak szükségességén.

A káosz közepette, ami növekszik, ha figyelmesen nézel, észre fogod venni az új rendszerek első mozzanatait, ami rávezet titeket a helyes útra. Szövetségeseink keményen dolgoztak azon, hogy bemutassák ezeket, és az akadályok ellenére, amit útjukba állítottak, nagy tetteket vittek véghez. Sokan készen állnak arra, hogy megtegyék, azokat a végső lépéseket az úton a befejezés felé. Ezért ne essetek kétségbe, mivel az előnyös helyzetünkből nézve minden rendben halad. Ez olyan, hogy egyszer csak elő fog bukkanni, mikor legkevésbé sem várjátok, és természetesen nagy örömmel fogadjátok. Azt érezzük, hogy mind a földi, mind a földön kívüli forrásokon keresztül rengeteg információ áll a rendelkezésetekre. Ahogy már gyakran javasoltuk, találj egy olyat, ami veled együttrezeg, és használd arra, hogy ellenőrizz másokat, amik néha átvisznek egy más nézőpontba.

Az idők izgalmassá válnak, mert láthatóvá válik, amerre a dolgok vezetve vannak, és hogy milyennek kellene lenniük a jövőben. Ami előre úgy hangzik, mint egy álom, és mintha kevés vagy semmitek sem lenne, amivel ahhoz kapcsolódhattok. De mégis kijöttök az álomvilágból, ahol megéled az elkülönülés illúzióját, így végül megcsodálhatjátok talán, hogy mi a valós. Természetesen a dualitás tökéletesen valós számodra, de ez nem az igazi valóságotok, ezért hamarosan vissza fogtok térni. Nincs összehasonlítás, jóllehet a Földanya megosztotta már a Természet szépségét, egy világon, ami gondosan be volt vetve maggal számotokra, és ahogy tudva ismert volt egyszer egy Édenkert. A felemelkedett Föld egy másik édenkert lesz, és továbbra is be lesz népesítve, azok által, akik a Fényhez tartoznak. Páratlan szépség lesz ott, és harmónia, ami a magasabb vibrációk tökéletességében gyökeredzik.

Kedveseim, mindig mikor hasznot húztok az új létrehozásából, akkor az a jelenlé1tünket teszi kevésbé sürgetőbbé, mivel fontos, hogy láthatóan egyre jobban belebonyolódtok, magába foglal titeket. Igaz, hogy mindig van segítségetek, de mivel ez a ciklus vége, nagyon sok felelősség hárul rátok, hogy megoldjátok a saját feladataitokat. Ebben nincs hiány kiváló ötletekből, és lassan beléptek az új technológiai korba. De sok körülmény miatt, amelyek el lettek szándékosan hallgatva, már az Új Korban lennétek. Emiatt nagyon hamar új ötletek lesznek tömegesen közzétéve, és eszközök sok-sok változata, melyek támogatják a szabad energiát. Ekkor ez önmagában meg fog oldani néhány igazán nyomasztó problémát, amely okozója a szegénységnek és az alacsony életszínvonalnak.

Ti, mint Egységes faj, az Emberi faj mindannyian felelősek vagytok egymásért. Sokan érzik ezt már, a tudatossági szintek gyors növekedésével pedig még többen ébrednek rá erre. Hamarosan eszközök állnak a rendelkezésetekre, hogy a hibás dolgokat a helyükre rakjátok, és akkor egy csodálatos kiáradása lesz, az egymás iránti szeretnek. Egy természetszerűleg a Fény és a Szeretet jóindulatú lényei vagytok, és csak az változott, hogy a sötét összeesküvők átvették az ellenőrzést, és a gyűlölet ékeit verték közétek, hogy fenntartsák a téves különbözőségeket. Mikor rátekintetek egy másik Emberre, és önmagatokat látjátok visszatükröződni, túlláttok a külső megjelenésen és beleláttok a lélekbe.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és csodálatos dolog részese lenni egy ilyen nagy eseménynek, mint a Felemelkedés. Emlékezzetek, hogy az egész Univerzumotokkal ez történik, és azt, hogy arra, várunk, hogy ti és a Földanya felemelkedjetek, mielőtt mi tesszük. A részetek a folyamatban sokkal fontosabb, mint amennyire tudatában vagytok.. Így Kedveseim tartsatok előre szeretettel a szívetekben.

Köszönettel, SaLuSa.
Mike Quinsey.

Website: Tree of the Golden Light
Fordította: Ferenc



Dear readers,
If you would like to help translate messages from Mike Quinsey into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.


Share |