Home > > Mike Quinsey - SaLuSa, March 5, 2012

SaLuSa, March 5, 2012


A jó híreket a változásokról nem lehet visszatartani már sokáig, mivel látni fogjuk, hogy ez túl fontos az egész világ számára, hogy ne osszák meg a tudást. Az internet élő információforrás, és többen bukkanak elő az információikkal, mint valaha. Az előkészületek hónapjai és évei után egy hirtelen lökés indította el a letartoztatások és a lemondások sorozatát, ami félelmet küld a sötét összeesküvők rendjein keresztül. Azt érezvén már, hogy biztonságban vannak és fedhetetlenek, sokkolta őket az, hogy most sebezhetőek lettek. Ez nem lesz abbahagyva, amíg az illuminátusok el nem lesznek távolítva hatalmi pozícióikból. Addig is teljes sebességgel halad dolgok előre. Lehetővé téve más küldetéseknek, hogy gyorsabban haladjanak, és az út nyitva áll, hogy a kormányváltások fel legyenek sorakoztatva. Ez mind része a régi rendszer folyamatos összeomlásának, és nem számít, hogy mit tesznek meg, hogy feltámasszák azt, mivel sosem lesz ugyanolyan újra.

Ti, Kedveseim, elértétek a legfigyelemreméltóbb győzelmet, mivelhogy használva a gondolat erejét, életre keltettétek az energiát, ami elvégezte azokat. Kiküldtétek erőteljes imáitokat és gondolataitokat felhívás téve, hogy vessenek véget a háborúknak, amelyek folyton országokat kényszerítenek térdre. Háborúk, melyek milliókat öltek már meg, és széleskörű pusztítást okoztak. Tudnotok kell, hogy elegetek van már a Földanya megszentségtelenítéséből, és az Emberi Faj tizedeléséből. Szeretettel a szívetekben már változásokat hoztatok létre, hogy megtörténjenek azok. Ez mutatja, hogy mikor erősen fókuszáltok arra, amit akartok, lehetséges, hogy létrehozzátok annak megnyilvánulását.

Valóban, ezek Ti vagyok, akik legyőztek extrém akadályokat, amelyek nem is olyan rég még úgy tűntek, mintha elnyelnének titeket és elvennék a szabadságotokat. Visszahoztátok a Fényt és a Szeretetet a Földre, és ez olyan erőssé vált, hogy már szétégette a rácsot maga körül. Most már a védelmetekként működik, és ez garancia arra nézve, hogy az utazásotok a dualitáson keresztül sikerrel zárul. Ne felejtsétek el sosem, hogy mennyire hatalmasak vagytok, és a figyelmeteket azon tartva, hogy mit kívántok megteremteni, létre fogjátok hozni azt. A jövőben el fogtok érni egy olyan szintet, amikor megtapasztaljátok az azonnali teremtést. Azonban addigra elértek egy magasabb dimenziót, és a gondolataitok csak arra összpontosulnak majd a mi tiszta, hamisítatlan. Mint egyének, talán még nem vagytok tudatában a jelenlegi teremtő erőtöknek, de mint Emberi Faj azok vagytok, akik folyamatosan teremtitek és újrateremtitek a valóságotokat. Semmi mással csak a szeretet energiával legyőztétek a sötét összeesküvőket, akik ellenőrzésük alatt tartottak titeket.

Átmenetben vagytok, ledobva minden energiát, aminek nincs helye a jövőtökben, és kiemelkedve a régi rezgések mocsarából, amelyek visszatartottak. Most már érzitek azt a gyönyörű energiát, ami helyettesíti azokat, és ez végigvisz titeket a boldogság árhullámán. Nem csak a szabadságotokat nyeritek vissza, hanem szabadon fogjátok élvezni Isten minden ajándékát, ahogy az eredetileg is nektek lett szánva. Minden a maga természetes állapotában lesz élvezve és értékelve, és megértve, hogy az egésznek része. Minden kölcsön hat egymással egy örömteli harmóniában mintha az örökkévalóságig tartana. Ez az, amit felismersz az igazi otthonod és a létezés igazi állapotaként.

Néha, mikor visszahozod a tudatosságodat a Földre, hidegnek és barátságtalannak tűnik, de az időd hamarosan lejár, és akkor elkezdhetsz lazítani. Most már nagyon közel vagy, ahhoz hogy magad mögött hagyd a dualitást, miután majdnem a mélységeibe rántott a sötétség, ami a Földön létezik. Egészen nagy tett, hogy keresztülmentél rajta biztonsággal, és talán mondhatod, hogy „a másik végén kijöttél”. Most a tudatossági szinted megemelkedett, a gondolataid és az érzelmeid jobban összpontosulnak mindenen, ami egyensúlyban és harmóniában van. Ez lehetővé teszi számodra, hogy a csekély dolgok elhalványuljanak, és idővel teljesen el legyenek felejtve. Azonban hamarosan meg kell tanuljátok az igazságot, hogy hogyan lettetek félrevezetve és kihasználva évezredekig. Gondolataitok egy ideig az okokról való töprengéssel lesznek lefoglalva, de hamarosan elfelejtitek azokat az időszakokat az életetekben.

A mi és az űrhajóink elismerése folyamatosan növekszik, és további bizonyítékok alig szükségesek, kivéve azok számára, akik szkeptikusak maradnak. Részvételünk a fejlődésetekben szintén elismert, és ez felfedi az utolsó darabot az élet kirakós játékában. Ennek be kell következnie, annak érdekében, hogy hozzájáruljon a kapcsolatunk kivirágzásához. Még sokat kell tennünk együtt, de túl a személyes kapcsolaton nem tudunk semmit tenni, addig amíg nem leszünk elismerve hivatalosan. Ezután a dolgok tényleg szárnyra kapnak, és a jelenlétünk teljesen általános lesz. Előre várjuk azokat a napokat, hogy milyen izgalmasak és beteljesedettek lesznek. Az űr titkai feltárulnak számotokra, és sokan közületek csatlakoznak hozzánk egy csodálatos utazásra a naprendszerbe. Végül is minden cseppjében, annyira vagytok űrlények, mint mi vagyunk, kivéve hogy irányítva vagytok, hogy mást higgyetek.

Ahogy az Űrtechnológiátok tovább ugrott, és a horizontok távolabbi mezőkre tolódtak, így a megértésetek más világokról feltárultak, és a lehetősége végtelen életformáknak megnövekedett. Túléltétek azt a gondolatot, hogy ti volnátok az egyetlen intelligens élet a világegyetemnek ebben a részében. Nagyon helyesen elkezdtétek hinni, hogy az valójában nyüzsög az élettől, és számításba kell még vennetek más dimenziókat is. Ahogy sokan közületek tudják, hogy sok űrutazásunk interdimenzionális fekete lyukakon keresztül vezet, és ez az amiért a távolság nem jelent számunkra problémát. Néhányatok számára ez a fogalom nem elfogadott, de meg fog változni mikor megjelenünk nálatok a Földön. Idővel megszokottá válik számotokra az arcunk, ami nagyon emberi kinézetű, mivel sokszor kell hozzátok szólnunk sok témában.

Néhány hét alatt a jelenlegi időtökben annyi minden ki fog tudódni, hogy ébernek kell lennetek, és mi, a Galaktikus Föderáció tagjai, előterében vagyunk ezeknek. Nagyon szorosan együtt dolgozunk a szövetségeseinkkel, akik nagyon sikeresek voltak legutóbb, hogy felgyorsítsák a tevékenységeket. Vannak céljaink, hogy a megegyezzünk a tevékenységeink minden részében, és reméljük, hogy jelentős előrehaladást érünk el az elkövetkezendő két hónap alatt. Legalább most tudatában vagytok a sikereinknek, és tudjátok, hogy megkezdődött az, ami elvezet végül az illuminátus végéhez.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és nagyon örülök, hogy osztozhatom ezekben a pillanatokban veletek.

Köszönöm Neked SaLuSa,
Mike Quinsey.

Website: Tree of the Golden Light
Fordította: Ferenc



Dear readers,
If you would like to help translate messages from Mike Quinsey into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.


Share |